Jogi nyilatkozat

Kérjük, szíveskedjen figyelmesen elolvasni az alábbiakat!

Azzal, hogy Ön meglátogatta ezt a weboldalt, elfogadta az alábbi feltételeket.

Ez a weboldal, illetve annak tartalma, vagy bármely része szerzői jogvédelem alá esik, és az oldal üzemeltetőjének tulajdonát képezi. Az ehhez fűződő jogok gyakorlása kizárólag a honlap létrehozója jogosult.
A tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül TILOS a weboldal tartalmának egészét vagy részeit- különös tekintettel a weblapon szereplő fotókra, írásos tartalmakra – bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni. A tartalom kizárólagos tulajdonosa az oldal üzemeltetője.

A lap tartalmának egyes részeit- kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezre mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

Az oldalunkra mutató hivatkozás elhelyezése, és az oldal esetleges RSS forrásának felhasználása nem engedélyhez kötött, ezen elemek elhelyezése más online médiumokon előzetes egyeztetés nélkül elvégezhető, a forrás megjelölésével ám ezen elemek eltávolítását utólag, külön indoklás nélkül is kérhetjük, és ezt a kérést az adott médium üzemeltetőjének kötelessége végrehajtani.

Amennyiben úgy véli, hogy oldalunk bármely tartalma sérti más tartalom szolgáltatók érdekeit, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a helyzet mielőbbi tisztázása végett. A kapcsolattartók menüpontra kattintva küldheti el üzenetét számunkra!

Oldalaink tartalmának szerzői jogával az oldal üzemeltetője (ANBN Kft.) rendelkezik.

Az oldalon található megjelenésekből tartalmat, képet, információkat, adatokat átvenni a tulajdonos hozzájárulásra mellett is csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:

a) nem módosítja az eredeti információt
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A honlapon levő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez azonban bizonyos személyes adatokra név, e-mail cím szükség lehet. Az üzemeltető a tudomására jutott adatokat harmadik fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül semmilyen körülmények között nem adja ki, és az oldal üzemeltetője soha nem lépkapcsolatba az oldalon érdeklődőkkel.

Az oldalüzemeltetője a honlap látogatóiról automatikusan keletkező információkat kap: a látogató interprotokoll- címe (IP címe) esetleges domain neve (URL), a látogatás időpontja, a megtekintett oldalak adatai, a használt böngészőprogram neve. Az üzemeltető ezeket kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a trendek és statisztikai információk nyomon követesére használja fel. Nem dolgozunk fel gépi úton faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

Az üzemeltető jelenleg egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyez el a felhasználóink számítógépén. A cookie-k kizárólag a felhasználók autentikálásának megkönnyítését szolgálják, más célra nem vesszük őket igénybe. Látogatóink ellenőrző fájlt (cookie) kaphatnak az oldalunk látogatottságát auditáló vállalkozástól, valamint a hirdetéseket kiszolgáló szerver üzemeltetőjétől. A cookie-k elfogadása nem kötelező (böngésző programban letilthatja).

Adatokhoz hozzáférők köre:
Az üzemetető által rögzített adatokhoz az oldal üzemeltetést végző vállalkozás (ANBN Kft. 2365 Inárcs Március 21. utca 6.) tagjai férnek hozzá. A honlap más internetes lapokra mutató linkeket is tartalmaz. Az üzemeltető azonban semmilyen felelősséget nem vállal más honlapok tartalmáért és eljárásmódjáért.

Csigapláza

Közösségi modul

Legkeresettebb

  • Angol nyelvtanfolyam, nyelviskola,...Leírás: Nyelviskolánk várja szeretettel a 6. kerületieket is, ha angol nyelvtanfolyamot szeretnének elkezdeni. Angol és német nyelvoktatással egyaránt rendelkezésre állunk, illetve nyelviskolánk céges angol tanfolyamokat is biztosít a terézvárosiak számára. Angol ...
  • Mozgásfejlesztés, korai fejlesztés...Leírás: Komplex mozgásfejlesztő programunkra már 8 hetes kortól várjuk a gyermekeket szüleikkel a 6. kerületben. A különböző korosztálynak tartott foglalkozásaink segítik a különböző képességek fejlődését. Fejlődik általa az ideg-, az izom-és a csontrendszer, egy ...
  • Akciós út, last minute, online...Leírás: Akciós utat keres? Last minute utazás érdekli, ahol online tud foglalni? Akkor nézze meg 6. kerületi utazási irodánk honlapját, ahol kedvére böngészhet az akciós és last minute utazások kedvező ajánlatai közt. Utazásaink igen széles kört ölelnek fel az ak ...
  • Fogbeültetés, fogpótlás,...Leírás: Terézvárosi fogászatunkban fogpótlással és fogbeültetéssel várjuk pácienseinket, de ha fogfehérítésre van szüksége, szintén örömmel állunk rendelkezésére a VI. kerületben. Felnőttek számára végzett fogbeültetés és fogpótlás mellett rendelőnk gyermekfogász ...
  • Tradicionális étel, magyaros étel...Leírás: A Vajdahunyad vár mellett, a tóparti részen várja éttermünk, ahol tradicionális ételeket kínálunk. Ha igazi magyaros ételre vágyik egy különleges környezetben, egyedi hangulattal várjuk Önt és családját, barátait. Természetesen a vegetáriánusokra is gondo ...
  • Gyógyszertár, vércukorszint mérés,...Leírás: Gyógyszertárunk Terézvárostól nem messze található, ahol vércukorszint méréssel, illetve homeopátiás termékek széles választékával is várjuk a 6. kerületi érdeklődőket. Gyógyszertárunkban a hagyományos gyógyszerek és a homeopátiás termékek mellett babaápo ...
  • Konténeres sittszállítás 6....Leírás: Konténeres sittszállítást a 6. kerületben is vállalunk, bizalommal keresse cégünket bármilyen gépi földmunka esetén is, Terézváros területén is rendelkezésre állunk megbízható munkával! A konténeres sittszállítás során többféle méretű konténereink közül v ...
  • Ruhatisztítás 6. kerület,...Leírás: Ha ruhatisztításra van szüksége a 6. kerületben, vagy szőnyegtisztítás miatt keresi a megfelelő terézvárosi tisztító szalont, akkor forduljon hozzánk bizalommal. Tisztító szalonunkban ruhatisztítással, illetve szőnyegtisztítással is várja a 6. kerületieke ...
  • Bőrdaganat eltávolítás, melanoma...Leírás: Bőrgyógyászként melanoma szűréssel is várom 6. kerületi pácienseimet, emellett kialakult bőrdaganat eltávolítással is foglalkozom Terézvárosban. Csecsemőket és időskorú betegeket is szívesen várok! Legfontosabb profilunk a bőrdaganatok ellátása, kezelése. ...
  • Társasházkezelés, közös képviselet...Leírás: Amennyiben társasházkezeléssel foglalkozó céget keres Terézváros környékén, bizalommal forduljon hozzánk, közös képviselettel a 6. kerületben is rendelkezésre állunk, melyet magas szakmai színvonalon biztosítunk ügyfeleink számára. A társasházkezelés sorá ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.