Jogi nyilatkozat

Kérjük, szíveskedjen figyelmesen elolvasni az alábbiakat!

Azzal, hogy Ön meglátogatta ezt a weboldalt, elfogadta az alábbi feltételeket.

Ez a weboldal, illetve annak tartalma, vagy bármely része szerzői jogvédelem alá esik, és az oldal üzemeltetőjének tulajdonát képezi. Az ehhez fűződő jogok gyakorlása kizárólag a honlap létrehozója jogosult.
A tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül TILOS a weboldal tartalmának egészét vagy részeit- különös tekintettel a weblapon szereplő fotókra, írásos tartalmakra – bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni. A tartalom kizárólagos tulajdonosa az oldal üzemeltetője.

A lap tartalmának egyes részeit- kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezre mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

Az oldalunkra mutató hivatkozás elhelyezése, és az oldal esetleges RSS forrásának felhasználása nem engedélyhez kötött, ezen elemek elhelyezése más online médiumokon előzetes egyeztetés nélkül elvégezhető, a forrás megjelölésével ám ezen elemek eltávolítását utólag, külön indoklás nélkül is kérhetjük, és ezt a kérést az adott médium üzemeltetőjének kötelessége végrehajtani.

Amennyiben úgy véli, hogy oldalunk bármely tartalma sérti más tartalom szolgáltatók érdekeit, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a helyzet mielőbbi tisztázása végett. A kapcsolattartók menüpontra kattintva küldheti el üzenetét számunkra!

Oldalaink tartalmának szerzői jogával az oldal üzemeltetője (ANBN Kft.) rendelkezik.

Az oldalon található megjelenésekből tartalmat, képet, információkat, adatokat átvenni a tulajdonos hozzájárulásra mellett is csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:

a) nem módosítja az eredeti információt
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A honlapon levő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez azonban bizonyos személyes adatokra név, e-mail cím szükség lehet. Az üzemeltető a tudomására jutott adatokat harmadik fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül semmilyen körülmények között nem adja ki, és az oldal üzemeltetője soha nem lépkapcsolatba az oldalon érdeklődőkkel.

Az oldalüzemeltetője a honlap látogatóiról automatikusan keletkező információkat kap: a látogató interprotokoll- címe (IP címe) esetleges domain neve (URL), a látogatás időpontja, a megtekintett oldalak adatai, a használt böngészőprogram neve. Az üzemeltető ezeket kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a trendek és statisztikai információk nyomon követesére használja fel. Nem dolgozunk fel gépi úton faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

Az üzemeltető jelenleg egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyez el a felhasználóink számítógépén. A cookie-k kizárólag a felhasználók autentikálásának megkönnyítését szolgálják, más célra nem vesszük őket igénybe. Látogatóink ellenőrző fájlt (cookie) kaphatnak az oldalunk látogatottságát auditáló vállalkozástól, valamint a hirdetéseket kiszolgáló szerver üzemeltetőjétől. A cookie-k elfogadása nem kötelező (böngésző programban letilthatja).

Adatokhoz hozzáférők köre:
Az üzemetető által rögzített adatokhoz az oldal üzemeltetést végző vállalkozás (ANBN Kft. 2365 Inárcs Március 21. utca 6.) tagjai férnek hozzá. A honlap más internetes lapokra mutató linkeket is tartalmaz. Az üzemeltető azonban semmilyen felelősséget nem vállal más honlapok tartalmáért és eljárásmódjáért.

Csigapláza

Közösségi modul

Legkeresettebb

  • Vegán étterem 6. kerület, vegán...Leírás: Vegetáriánus éttermet keres, ahol isteni vegán menüből válogathat a 6. kerületben? 6. kerületi éttermünkben rengeteg vegetáriánus ételt, vegán menüt talál, kizárólag egészséges alapanyagokból készítjük el ételeinket! Vendégeink részére olyan tudatos életf ...
  • Svédmasszázs 6. kerület, cellulit...Leírás: Masszázsszalonom a 6. kerület szívében, a Nyugatinál, a Skála Metrótól 2 percre várja a vendégeket, akik olyan masszázs szalont keresnek, ahol a lazulás mellett akár a narancsbőrtől is meg tudnak szabadulni. Számos masszázstechnikát ismerek, így akár stre ...
  • EMDR terápia Terézváros,...Leírás: Szeretettel várjuk VI. kerületi pácienseinket EMDR terápiával, illetve életvezetési tanácsadással. Az EMDR az Eye Movement Desensitization and Reprocessing szó rövidítése, ami annyit tesz: szemmozgásokkal történő újrafeldolgozás. Az EMDR terápiát traumati ...
  • Beautyrobic alakformálás 6....Leírás: A 6. kerületből is várjuk a hölgyeket új alakformálásunkra, aminek neve Beautyrobic! Ezzel a mozgásformával többet érhet el, mint csupán az alakformálás, hisz a Beautyrobic egy olyan selfness irányzat, ami a külső mellett a belső kisugárzás építésére és a ...
  • Sóbarlang 6. kerület, sószoba...Leírás: A 6. kerületből is várja a felnőtteket és gyermekeket sóbarlangunk, ahol a sótéglából épült sószobában lehet gyógyulni. Számos betegséget lehet kezelni a sóval, így például a száraz só kiváló a légúti megbetegedések kezelésére, az immunrendszer erősítésér ...
  • Társasházkönyvelés Terézváros,...Leírás: Olyan társasházkezeléssel foglalkozó céget keres a 6. kerületben, amely nagy szakmai tapasztalattal foglalkozik társasházkönyveléssel is Terézvárosban? Forduljon hozzánk bizalommal, társasházkezelési feladatainkat felsőfokú végzettséggel látjuk el a 6. ke ...
  • Bababolt, bababútor, babaruha,...Leírás: Ha olyan bababoltot keres Terézvárosban, ahol mindent beszerezhet gyermeke számára, bátran látogasson el hozzánk, bababútorokat, babaruhákat és babakocsikat is széles választékban kínálunk, de etetőszékeket is kínálunk 6. kerületi üzletünkben. Bababoltunk ...
  • Kárpitos Terézváros, bútorjavítás...Leírás: Kárpitosként a Terézvárosban vállalom stíl- és modern bútorok áthúzását nagy szövetválasztékban, illetve bútorjavítást is, akár bőrbútorok, akár antik ülőgarnitúrák esetén, egész VI. kerületben. A bútorjavítás mellett ajtók hangszigetelésével is foglalkoz ...
  • Ruhajavítás 6. kerület, ruha...Leírás: A 6. kerület közelében található ruhaszervizünk, bátran jöjjön el hozzánk Terézvárosból is, amennyiben ruhajavításra van szüksége, de ruha méretre igazítással is foglalkozunk. Nagy tapasztalattal vállalunk ruhajavítást bármilyen darab esetén, legyen szó e ...
  • Karikagyűrű, jegygyűrű, eljegyzési...Leírás: A 6. kerülettel szomszédos ékszerüzletünk, ahol a számos ékszer között talál a kedves érdeklődő karikagyűrűt, jegygyűrűt, eljegyzési gyűrűt is. Akár hozott tervek, elképzelések alapján is elkészítjük az egyedi ékszert, legyen az akár egy, a kedvesének elk ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.